Tegnap megszállt valami földöntúli izé, gyanús is volt, hogy süt a nap, meg nem kell kabát. Gyönyörű idő egész nap, úgyhogy gondoltam túrázok egyet, irány a bolt. Mert itt nem úgy van ám, hogy minden sarkon van egy kis közért aztán gondolok egyet leugrom valamiért. A legközelebbi élelmiszer beszerző egység tőlünk 5 kilométer, tehát vagy kocsi vagy séta. Nem véletlenül kell az a jogsi.Ezt a leckét amúgy az elsők között tanultam meg itt. Ugyanis amikor először jöttem Kanadába, csak 10 napot voltam látogatni, és akkor Rezső mindig velem volt, meg autóval mentünk mindenhova, meg nem ezzel voltam elfoglalva. Jelzem az volt a demo verzió.Második visszatérésem az országba már kicsit érdekesebbre sikerült.Életem értelme akkor éppen Sault Ste. Marie nevű városban dolgozott, úgyhogy uccu neki, megyek megnézem azt is. Kegyetlen hosszú és kényelmetlen 10 órás repülőút után megérkeztem Torontóba, természetesen 45 percem volt, hogy elérjem a csatlakozást, amivel az a gond, hogy a vámnál minimum fél órát mindig csesztetnek, mivel Magyarországról jövök, egyedül, alacsony nő, barna haj, barna szem, nem teljesen hófehér bőr, beleillik az elbeszélgetünk egy kicsit, mielőtt beengedjük kategóriába. Szóval miután meggyőztem a vámost, hogy beszélem a nyelvet és nem a menekültstátuszra hajtok, maradt 10 percem. Mindenkit fellökve rohanok a géphez és az utolsó pillanatban elértem. Amikor megláttam, hogy mire kell felszállnom hangosan felröhögtem. Ezzel a géppel Amelie Erchart repült először. Konkrétan úgy nézett ki mint egy gyerekjáték és 39 ember fért fel rá a személyzettel együtt. Esküszöm a háttérben hallottam a Miért éppen Alaszka című sorozat főcímzenéjét. Ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám 2 óra múlva.  A gép gyakorlatilag egy szántóföldön landolt és egy nagyobb garázs volt a reptér. Már annyira fáradt voltam, hogy ez sem érdekelt. Rezső mondta, hogy küld értem autót, a sofőrnél egy piros tábla lesz, majd keressük egymást. Megszereztem a csomagjaimat, kisétáltam a váróterembe és egy idős indián nő tartott egy piros táblát. Na itt már biztos voltam benne, hogy ez a Miért éppen Alaszka. A város szélét jelző tábla azt írta, hogy 500 000 ember lakik itt. Királyság gondoltam, ez egy nagyváros. Aha, szombat este tízkor senki nem volt az utcán, Nyékládháza külső egy dübörgő metropolisz ehhez képest. Másnap reggel gondoltam leugrom egy kávéra. Kérdeztem a recepciós nénit, hol kapok itt kávét. A válasz: Mivel vasárnap van nem lesz könnyű, de itt pár háztömbbel arrébb van egy bolt ott lehet, hogy van. Na ez a pár háztömb jelzem fél óra erőltetett menet. Beesek a boltba, kérdezem nénit, kávé van? Mire ő persze, második sor végén balra. Odatipegek, az egyetlen fajta kávét úgy hívták kávé. Semmi más, sárga zacskó rajta a felirat: kávé. Namármost az én Frei kávézóhoz szokott európai mimóza lelkem nem igazán tudott azonosulni ezzel a szintű termékkel, úgyhogy inkább megkérdeztem, hogy hol kapok más fajtát. Erre ő: hát itt nem messze van egy bolt, pár háztömbbel arrébb...Nem, még mindig nem volt gyanús. Újabb erőltetett egy óra gyaloglás következett, amire megszereztem végre a kávét. Csakhogy vissza is kéne menni valahogy. Egy intenzív másfél órás gyaloglás után, miután a környezetemben lévők egész családfájának a jó édes anyját felsoroltam, megtanultam egy életre, hogy a nem túl messze itt egészen mást jelent. Szóval nem túl messze tőlünk, úgy pár háztömbbel arrébb van a bolt. Túrabakancs, hátizsák-és ez nem vicc-irány a bót.  Szokásos szendvicsnek való, valamilyen szalámi kéne, legnagyobb döbbenetemre, magyar stílusú szalámi. Hát ez ki nem hagynám, gyorsan be a kosárba.- Ma reggel megkóstoltam, úgy néz ki mint a téli szalámi és gyulai kolbász íze van, de amúgy nem rossz.- Séta tovább, nézelődés, gyors kaják részlegen megláttam egy doboz rizottót, úúúafrancba, de ennék egy kis rizses húst!!!! Hát majd főzök!!! Mi kell hozzá? Rizs meg hús. Eltipegtem a husikhoz, ott találtam is cuki dobozkában felkockázva, nekem való fajtát. Doboz tetején felirat: pörköltnek való, úúúafrancba de ennék pörköltet!!! Hát majd főzök inkább azt, mi kell hozzá?? Na erre már rágugliztam tuti ami fix. Paprika, a fogós kérdés, mert itt olyan, hogy tv paprika nincs, pritamin paprikából meg csak nem csinálhatom!! Találtam végül valami mexikói édes paprikát ami nagyjából úgy néz ki, csak piros, szagra stimmelt, gondoltam nagy baj nem lehet. Gyorsan megvettem mindent amit kell, hazavonszoltam magam és nekiláttam. Az első fél óra azzal telt, hogy rájöjjek az a szoba ahol a kávéfőzőt tartjuk, na az a konyha. Szépen mindent felkockáztam, megmostam, egy izéba összeöntöttem, aztán nekiálltam kevergetni. Aztán alágyújtani is sikerült végül. Piros paprika, meg piros arany volt itthon, nem tudom milyen indíttatásból azt hoztam magammal. Kevergetem egy ideje, szagra stimmel, ízre stimmel, amit nem is nagyon értek, na de rohadtul narancssárga, ez már inkább rám jellemző. Most két lehetőség van, egy- így hagyom, és azt hazudom, hogy magyar specialitás, kettő- valamit teszek bele amitől piros lesz. Piros arany még, remek ötlet! Na ezzel az adalékkal eljutottam a határértékig, még mindig rohadtul narancssárga, kb mintha mandarinpörköltet csinálnék. Aztán felcsillant a szemem, alkohol!! Az mindenre megoldás!!! Na elő is csavarintottam a borkészletből egy laza százdollárosat nehogy baj legyen, aztán szépen elkezdtem locsolgatni. Ha a nyelvemet megfogja, a pörit is meg kéne nem? Hát hús-hús. Az elmélet bevált. Egy laza három deci után már minden stimmelt, vagy lehet, hogy csak azért mert a másik három deci meg a szakácsban tűnt el. A lényeg a lényeg, az utolsó szálig elfogyott a pöri is, a bor is, már eltelt lassan 24 óra és még mindenki életben van.